
|
Szörnyek és démonok éjszakája a hajógyári szigeten. Gyenge idegzetűek tartsanak távot!
2010. Március 9. Kedd, 15:19
Egy ismerősöm egyszer azt mondta, a Therapy Session szervezők csak két szót nem ismernek: állj és kegyelem. A gonosz partysorozat március 20.-án éjszaka ismét elhozza velejéig romlott basszus-őrületét a hajógyári szigeten lévő sötét Studioban. A 2003-ban útnak indított, méltán híres drum and bass rendezvény rendszeresen tiszteletét teszi nálunk is Budapesten. Hol másutt látni zenére tomboló alient a színpadon, succubusokat és ennyi bizarr vizuált? Széttorzított hangok, fülsüketítő, fémes kínok, meg dobhártyarepesztő basszusok megállás nélkül. Az idei első terápiánk a szokottól eltérő, de összességében ütős indítás, hisz a középpontban holland törtütemek állnak, innen a Dutch edition alcím.
A már-már kötelezőnek számító Limewax darabolás mellett Eye D és Hidden ezúttal együtt látogat hazánkba és vélhetően erősen hardcore attitűdjüket sem hagyják otthon. Egy Trasher kooperáció is a pódiumra áll, hogy a metál hangzás megteremtse végül azt a csúcspontot, ami miatt a Therapy Session különbözik minden más partytól. A sebeket szaggató zenék mellett Mastif és Dreazz pedig pont megfelel levegővételnek, mert az még egy agyfacsaró Therapyn is kell mindenkinek.
> Ízelítő
> Link küldése egy barátomnak
> Vissza az előző oldalra |

|